Kiitta a sörösüveget, majd szépen sorban elköszönt minden barátjától. Miután kilépett a dohos, füstös kis helyiségből, a hideg finoman átvonult a tagjain, amibe kicsit beleborzongott, majd a kocsihoz indult. A központi zár tompán kattanása után beszállt az öreg autóba, pár próbálkozás után beindította, majd az autóhifi előlapját is elegánsan a helyére pattintotta.
Az utcákon egy lélek sem mászkált, ilyenkor szeretett a legjobban vezetni. Csak a fényszórók, és a közvilágítás fénye suhant tovább, az út sima volt, és a kocsi békésen haladt hazafelé, álmodozó sofőrjével együtt.
Az utca fényén kívül még halványkék fluoreszkáló betűk rótták soraikat; a hifi kijelzője a Metalingus című számot mutatta. Elmélázott ezen a címen, egy pillanatra elgondolkodott, vajon milyen zene ez? Rádöbbent, hogy ezt a dalt még sohasem hallgatta meg, mindig csak puszta adatként pakolta ide és oda. A dobok dögösen csaptak bele az eddigi lágy dallamok közti csendbe, és mint a hideg szellő, úgy hatott rá. Érezte, hogy az adrenalin éberebbé teszi, és együtt próbálja énekelni a szöveget a zenekarral, miközben úgy vélte: a szívét olyan boldogság tölti el, hogy legszívesebben üvöltene, hogy mindenki meghallja.
A kereszteződés, amelyen rajta kívül senki nem hajtott át felszabadult, és felhajthatott a Lágymányosi hídra. Látta az éjjeli városképet, ahol megannyi kis fénypont őrködött a téli sötét ég alatt, a nagyobbak nevezetességeket mutattak, a kisebbek pedig csendesen adtak jelt az utca emberének. Ahogy a zenét kezdte magáénak érezni, feltekerte a hangerőt, hogy azon az estén le tudja vezetni a feszültséget, majd padlógázra kapcsolt. A dallamok csodálatosan dübörögtek, kemény gitárszólamok bőgtek virtuóz módon, és a refrén arról szólt, hogy ez az a nap, amikor mindent megért az ember az életéből..
Ez az érzés úgy hatalmába kerítette, hogy a boldogsága tetőpontján úgy érezte: valami nem stimmel. Az arca elkomolyodott, érzékeit kiterjesztette, mert úgy vélte: most semmi nincs rendjén. Egyik pillanatról a másikra fölényeskedett rajta ez a hűvös, verejtékes negatívum. Annyit látott, hogy egy autó próbálja megelőzni, de nem tudta tartani a sebességét. Úgy érezte, menekülnie kell, és még így sem biztos, hogy a baj, amit érzett, nem történik meg vele. A gyanús jármű csak közeledett, alig bírta betartani a biztonságos távolságot, mert kocsiját már alig-alig tudta az úton tartani.
Abban a pillanatban az autó eleje beleért az oldalsó korlátba, amely szerencsétlen módon úgy megakasztotta azt, hogy az egész jármű hirtelen elvágódott, majd egyszer tetejére, egyszer a kerekeire esett ; és végül kiszakítva az oldalsó biztonsági szerkezetet halkan hullott be a folyó sötét csillogásába. Annyira gyorsan történt minden, hogy azt sem volt képes eldönteni: miért nem inkább az üldöző autóhoz közelített, miért inkább a korláthoz? A vér meghűlt az ereiben, ahogy hallotta az üvegszilánkok csörgését, és amikor az autó a feje tetejére állt, a képek végleg összezavarodtak.
Lassú jelenetben látta újra a Gellért hegyet, a város éjjeli békés képét, és a Duna vize egyre csak közeledett. Az emlékek szétszakították a szívét, egyszerre rettegett a következő pillanatoktól, a fulladástól, és világos volt számára, hogy most jött el az idő, amikor nem lesz többé holnap. Mosolygó, és ismerős arcok derengettek fel, első sikereit látta újra, majd szüleinek arcát akkor, amikor még nem volt sem felnőtt, sem pedig kamasz, hanem békés, kíváncsi fiatal fiú, akiből bármi lehet még. Halk, és gyors szavakat mormolt egymás után többször, miközben a lassú halált jelentő víz ádázan közelített felé. Érzelmeitől mozdulni sem volt képes, a friss sebek vére élénken folyt végig tagjain, és szemében megjelent az utolsó könnycsepp, amely kedveséhez szólt.
Az utolsó pillanatban elgondolkodott, vajon milyen zene ez? Rádöbbent, hogy ezt a dalt még sohasem hallgatta meg, mindig csak puszta adatként pakolta ide és oda. Ahogy a baleset képei végigfutottak az elméjében, és a szám első pár másodpercébe belehallgatott, érezte, hogy a mai éjjelhez nem illik ez a dal. Egy sötétített ablakú autó száguldott el mellette, amelyen elmosolyodott, és megnyomott egy gombot. Lassú, akusztikus gitárnóta csendült fel aztán, amely végül hazáig kísért őt.
Az utcákon egy lélek sem mászkált, ilyenkor szeretett a legjobban vezetni. Csak a fényszórók, és a közvilágítás fénye suhant tovább, az út sima volt, és a kocsi békésen haladt hazafelé, álmodozó sofőrjével együtt.
Az utca fényén kívül még halványkék fluoreszkáló betűk rótták soraikat; a hifi kijelzője a Metalingus című számot mutatta. Elmélázott ezen a címen, egy pillanatra elgondolkodott, vajon milyen zene ez? Rádöbbent, hogy ezt a dalt még sohasem hallgatta meg, mindig csak puszta adatként pakolta ide és oda. A dobok dögösen csaptak bele az eddigi lágy dallamok közti csendbe, és mint a hideg szellő, úgy hatott rá. Érezte, hogy az adrenalin éberebbé teszi, és együtt próbálja énekelni a szöveget a zenekarral, miközben úgy vélte: a szívét olyan boldogság tölti el, hogy legszívesebben üvöltene, hogy mindenki meghallja.
A kereszteződés, amelyen rajta kívül senki nem hajtott át felszabadult, és felhajthatott a Lágymányosi hídra. Látta az éjjeli városképet, ahol megannyi kis fénypont őrködött a téli sötét ég alatt, a nagyobbak nevezetességeket mutattak, a kisebbek pedig csendesen adtak jelt az utca emberének. Ahogy a zenét kezdte magáénak érezni, feltekerte a hangerőt, hogy azon az estén le tudja vezetni a feszültséget, majd padlógázra kapcsolt. A dallamok csodálatosan dübörögtek, kemény gitárszólamok bőgtek virtuóz módon, és a refrén arról szólt, hogy ez az a nap, amikor mindent megért az ember az életéből..
Ez az érzés úgy hatalmába kerítette, hogy a boldogsága tetőpontján úgy érezte: valami nem stimmel. Az arca elkomolyodott, érzékeit kiterjesztette, mert úgy vélte: most semmi nincs rendjén. Egyik pillanatról a másikra fölényeskedett rajta ez a hűvös, verejtékes negatívum. Annyit látott, hogy egy autó próbálja megelőzni, de nem tudta tartani a sebességét. Úgy érezte, menekülnie kell, és még így sem biztos, hogy a baj, amit érzett, nem történik meg vele. A gyanús jármű csak közeledett, alig bírta betartani a biztonságos távolságot, mert kocsiját már alig-alig tudta az úton tartani.
Abban a pillanatban az autó eleje beleért az oldalsó korlátba, amely szerencsétlen módon úgy megakasztotta azt, hogy az egész jármű hirtelen elvágódott, majd egyszer tetejére, egyszer a kerekeire esett ; és végül kiszakítva az oldalsó biztonsági szerkezetet halkan hullott be a folyó sötét csillogásába. Annyira gyorsan történt minden, hogy azt sem volt képes eldönteni: miért nem inkább az üldöző autóhoz közelített, miért inkább a korláthoz? A vér meghűlt az ereiben, ahogy hallotta az üvegszilánkok csörgését, és amikor az autó a feje tetejére állt, a képek végleg összezavarodtak.
Lassú jelenetben látta újra a Gellért hegyet, a város éjjeli békés képét, és a Duna vize egyre csak közeledett. Az emlékek szétszakították a szívét, egyszerre rettegett a következő pillanatoktól, a fulladástól, és világos volt számára, hogy most jött el az idő, amikor nem lesz többé holnap. Mosolygó, és ismerős arcok derengettek fel, első sikereit látta újra, majd szüleinek arcát akkor, amikor még nem volt sem felnőtt, sem pedig kamasz, hanem békés, kíváncsi fiatal fiú, akiből bármi lehet még. Halk, és gyors szavakat mormolt egymás után többször, miközben a lassú halált jelentő víz ádázan közelített felé. Érzelmeitől mozdulni sem volt képes, a friss sebek vére élénken folyt végig tagjain, és szemében megjelent az utolsó könnycsepp, amely kedveséhez szólt.
Az utolsó pillanatban elgondolkodott, vajon milyen zene ez? Rádöbbent, hogy ezt a dalt még sohasem hallgatta meg, mindig csak puszta adatként pakolta ide és oda. Ahogy a baleset képei végigfutottak az elméjében, és a szám első pár másodpercébe belehallgatott, érezte, hogy a mai éjjelhez nem illik ez a dal. Egy sötétített ablakú autó száguldott el mellette, amelyen elmosolyodott, és megnyomott egy gombot. Lassú, akusztikus gitárnóta csendült fel aztán, amely végül hazáig kísért őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése